Egy GYED-en lévő kismama (a sok közül)

Mostanában nincs nagyon időm írni, mert elborítanak a napi teendők, meg az idő is jó lett, bár ma megint elég hideg van, szóval a játszóteret, meg a kertet is gyakrabban látogatjuk, estére meg az ember hulla.

3 hónap után megint beteg a gyerek, taknyos, valószínűleg a barátnőm kisfiától kaptuk el, mint januárban is, úgyhogy az elkövetkező napok megint az orrporszívózás jegyében fognak eltelni. (Egyébként ezt bírom, hogy vendégségbe megyünk, és mikor odaérünk, akkor látom, hogy a barátnőm kisfiának az orra totál folyik, és nagyba megy az orrporszívó, plusz köhög is. De a világért nem szólt volna előre. Persze a 2 kis nyálas, meg egyfolytában tapperrolja egymást. Az lett volna a csoda, ha nem kapja el. Ilyenkor sarkon kéne fordulni és hazajönni? Bezzeg én, amíg az orrporszívóval egy csöpp takony is jön, addig gyerekek közelébe se viszem.) Remélem nem fog 2 hétig tartani, mint a télen. Ha náthás a gyerek a leghúzósabbak az éjszakák, de nem akarom elkiabálni, mert ma egész jól aludt reggel 1/4 6-ig, és utána is "szívás" után.

Reméljük nemsokára újra itt a szélmentes napsütés, és gyorsabban gyógyul.

A pocakon kívüli 9 hónap is legalább olyan gyorsan eltelt, mint a pocakon belüli, csak nekem kicsit fárasztóbb volt. A gyereket erről még nem tudom megkérdezni, de gondolom neki is, mivel kb. 1 hete már áll, és újabb 2 foga jön, amitől cefetül szenvedne, szóval ha emlékezne és tudna beszélni talán Ő is úgy nyilatkozna, hogy nyugisabb volt bent.

Régóta foglalkoztatott, hogy az a rengeteg ember, aki az utcákon és a bevásárlóközpontokban van hétköznap délelőtt az mit dolgozik vagy mikor dolgozik? Amikor én dolgoztam 9-re (na jó terhesen kicsit később), értem be a munkahelyemre, seggem a székhez vagy meetinghez volt ragasztva (nem önszántamból, délig vagy egyig), gyors ebéd a katasztrofális menzánkon, vagy kiugrás a szendvicseshez és utána újra munka 6-ig, 7-ig vagy még tovább. Télen nappal nem is voltam az utcán. Jó, ok vannak a nyugdíjasok, a kismamák gyerekkel, biztosan van, aki szabin van, na meg az egyetemisták (bár az miért nincs az egyetemen vagy főiskolán). De a többiek? És rengetegen vannak az utakon, ülnek az autóban. Mindenki területi képviselő vagy magánvállalkozó? Komolyan nem értem, vagy csak Budapest ennyire túlzsúfolt, vagy tényleg csak 2 millió ember dolgozik Magyarországon? Arról, hogy hogyan vezetnek az emberek arról ne is beszéljünk, hogy miután 2 jobb kezes utcánál lassítottam, majd megállok elengedni a szembejövőt, rögtön meg akar előzni. Barom.

Tegnap voltunk hintázni a gyerekkel. A környékünkön lévő játszóterek sajátossága, hogy ami jól felszerelt, sok játék, sok hinta van stb. ott nagy a tömeg, ahol kevés játék van ott tömeg sincs, viszont főleg a 14-18 évesek tekintik a magukénak. Mivel a gyerek annyira még nem élvezi, gondoltam menjünk egy kihaltabbra, hogy még időben le tudjunk lépni, ha a siker elmarad. A kiszemelt játszótéren valóban nem voltak sokan, és a babahinta is szabad volt...Viszont az egy db nagyoknak való hintán egy kb. 16 éves lány hintázott vadul (rázkódott az egész állvány) és közben a telefonján valamelyik kereskedelmi rádiót hallgatta, kihangosítva.(Még jó, hogy a babahintába nem fér bele.) Ez egy 8 hónaposnak betett: vadul hintázó idegen, hangos zene, innentől a fejét csak balra fordítva volt hajlandó tartani, sőt az egész kis felsőtestét, alig bírtam betenni a hintába. Ettől eltekintve a saját hintázását is élvezte, de én elég kényelmetlenül éreztem magam, így hamar leléptünk. Kérdés, hogy minek 8 hónaposan hintázni, ok, de 16 évesen? Ja és a játszótér összegraffitizett többi játékán, még 2 másik gyerek próbált játszani.

A tegnapi napon egyedül felült a gyerek. A láb mozgásából, mármint ahogy mászás közben oldalra nyújtotta a lábát már lehetett arra következtetni, hogy ülni is fog. Tegnap egy elegáns mozdulattal hátra tolta a fenekér és ráült. Azóta egyre gyakrabban üldögél, az ágyában is, és rettentően élvezi, hogy mind a két keze szabad. Persze a mászást is űzi ezerrel, főleg utánam a konyhába, meg a szemetes vödörhöz és a DVD lejátszóhoz. Már nagyjából elpakoltunk, de nem teljesen, hiszen azt is meg kell tanulnia, hogy mihez nem szabad nyúlnia.

Ma vendégségben voltunk és nagyon jól feltalálta magát, a többi gyerek is érdekelte, de egyedül is jól eljátszott. Nyugodt gyerek, fát lehet vágni a hátán, de azért az a játék, ami tetszik neki pl. búgócsiga, azt nem engedi ki a kezéből, és szorítja rendületlenül, szóval nem nyámnyila... Ettől kicsit féltem, mert néha meglepően semmi nem zavarja. Ha ilyen jól elvan idegen helyen, lehet kölcsön is adom, én meg elmegyek csavarogni....

Most már hivatalosan is mondhatom, hogy a tegnapi naptól a gyerek mászik. Teljesen szabályosan egyik kéz, egyik láb, másik kéz, másik láb. Egyelőre még csak rövidtávon nyomja, és hamar elfárad, de ez már mászás nem csak "kutyázás". Tegnap majdnem elmászott a hozzám a konyhába, de a végén elfordult az előszoba felé az extrán sáros cipőink felé, ezért közbeavatkoztam. (Azóta eltettem a cipőket.) Sőt vasárnap már majdnem fel is ült. Persze 8 hónap után most voltunk először kettesben moziban a férjemmel, így erről sikerült lemaradni, de legalább Anyámék boldogok, hogy ők voltak az első, akik ülni látták. Ja, és azóta nem csinálja....

Mintha már érdeklődne a darabos dolgok iránt is pl. a banán csak összetörve hajlandó megenni, illetve egy almadarabot is már elcsiszatolt a fogain. Alapvetően szeretné azokat a dolgokat csinálni, amit mi. Most már van etetőszéke, így imád velünk enni, valószínűleg ezért próbálgatja a rágást is. Ezzel, azért lesznek még problémák, mivel egyelőre csak 2 foga van.

Tulajdonképpen ez az élmény, mármint a szülés volt az, ami miatt az egész blogírásba belefogtam. Ez olyan sokáig foglalkoztatott, hogy mit kellett volna másképp csinálni vagy nem kellett volna csinálni, hogy mindenképpen ki kell adnom magamból.

A terhességem végig problémamentes volt, ami elég furcsa volt nekem, mivel a terhebeesés egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Talán erről is írok majd egyszer...Nem akarom húzni az időt, de már a 39. hét végén jártunk és a méhszáj totál zárva volt. Én szedtem mindenféle homeopátiás bogyót (cinicifuga, pulsatilla), aztán 38. héttől ittam málnalevél teát, üldögéltem labdán, és jártam jógázni is egészen a szülés előtti hétig. Szóval mindent bevetettem, bár lehet, hogy tudat alatt mégsem akaratam szülni, szerettem terhesnek lenni...Az orvos is tök jó fej volt, mondta várunk egy hetet a kiírt időponthoz képest, és ha nem indul meg a szülés, akkor megindítja, utolsó héten ctg, uh folyamatos ellenőrzés stb. Ehhez képest - mint később rájöttem, - Ő eldöntötte, hogy csak 3 napot vár csütörtökön megindítja a szülést (hétfőre voltam kiírva), mint később kiderült hosszú hétvégét csinált magának, ezért kellett sietni, meg a szülésznő is szabira ment. Mivel a méhszáj még szerdán is alig volt nyitva, ezért jó alaposan "megvizsgált". Na, ezt nem kívánom senkinek, de így már a külső méhszáj 3 ujjnyira nyitva volt, így csütörtökön elfolyatta a magzatvízet és indulhatott a szülés...Személyes pechem, hogy aznap az átlagnál többen gondolták, hogy ők szülnek, ezért egy ideig még hálóingben üldögéltem a szülőszobák előtti váróban. (Mert átöltözni persze már át kellett...) Eltelt 2 óra fájások sehol. Viszont felszabadult egy fotel a vajúdóban, így be lehetett kötni az oxytocint. Jöttek is a fájások, 10, 5 majd 3 percesek, mindezt 11-től du. 3-ig egy fotelben, no kaja, csak víz, meg szőlőcukor. A méhszáj tágult, tágult, de nem eléggé. Szülésznő jön, EDA. Először gondoltam, na ne, az én hátamba senki nem szúr tűt...De igazából úgy tűnt, nincs más választásom. A jó hír, hogy lett saját szülőszobám. Utólag visszanézve jó ötlet volt az EDA, legalább tudtam pihenni, mert akkor még nem tudtam, hogy a neheze még hátravan. EDA hatása kb. 2 óra után elmúlt és jöttek a tolófájások, és már 10 centire nyitva volt a méhszáj, de mivel a doki közben egy másik szülést is vezetett, ezért azt mondta maradjak fekve és ne toljak. Aztán utána kb. fél óránként benézett mondta toljak, konstatálta, hogy ez még nem elég erős fájás és kiment. Én közben azt hittem szétszakadok, és gondoltam ebből 10 percet se bírok ki tovább. Egy idő után a szülésznő javasolta, hogy álljak fel és próbáljam a labdán, ugyanis a gyerek még nem volt eléggé lent. Ez a 3 óra, amíg a tolófájások tartottak, életem legborzasztóbb 3 órája volt, és még jó hogy velem volt a férjem, mert az orvos és a szülésznő kb. félóránként nyitotta rám az ajtót. Annak, aki nem akarja a férjét vagy bárkit a szülésnél, annak azt üzenem, hogy jól gondolja meg, mert egyedül vajúdni, amikor az ember a falat kaparja....totál egyedül egy szobában...közben pedig tombolt egy jó kis nyári vihar és az eső vert be az ablakon. Végül 3 óra után megkönyörültek rajtam és az orvos azt javasolt, hogy legyen császármetszés, mert nem voltak eléggé erősek a fájások és nem volt elég lent a gyereke, tehát nem tudtam volna kitolni. Na mondtam ezt ne, 10 óra vajúdás után...de hála Istennek a szülésznő meggyőzte, hogy vákuumal kifog jönni. Még szerencse, hogy én is azzal születtem, és egész normális ember lett belőlem, szóval nem paráztam rá erre a témára, csak azt akartam, hogy vége legyen. A vákuumhoz minden orvos és csecsemős megjelent, kicsit elcsodálkoztam, hogy az addig kihalt szobában, milyen tömeg lett. Érezni már ekkor semmit nem éreztem, persze ilyenkor gátvédelem nuku.

folyt. köv.

Úgy látszik a gyerek megunta, hogy a négykézláb hintázással és az ezt kísérő kutya fújtatással nem halad előre és ma este nagy nehezen a szivacskocka torony felé elkezdett mászni, sikerrel, mert ledöntötte. A fenekét eléggé pucsítja, ezért az elit alakulatban nem vehetne részt, mert a szögesdrót alatt mászásnál a feneke beleakadna. De nem a szépség, hanem a minőség a fontos. Ezzel az is bebizonyosodott, hogy nem a gyerekkel szokott a probléma lenni este, amikor nyűgös, hanem velem, mert nem tudok elég érdekes játékokat kitalálni. A fentiek szerint ez ma este annyira jól sikerült, hogy a kúszást is elkezdte. Hiába, össze kell szednem magam, és este sem nézhetem üveges szemmel, ahogy kezével a szájában nyüszög.

Érdekes így is, hogy nem dolgozom, hétvégére ugyanúgy elfáradok. Persze a virtuális férj és apa még mindig nem ért haza, ezen a héten egyszer sem látta este a gyereket, mondjuk engem se hosszan. Nehéz lehet egyedülálló anyának lenni, de akkor legalább tudja az ember, hogy nincs férje, nem számíthat rá, és kész. Nekem van férjem, és ezért mindig azt hiszem számíthatok rá, de a végén kiderül, hogy mégse, és ezáltal állandóan csalódom. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogyha itthon van, akkor a gyerek körül - háztartásban nem - mindenben segít és mindent megcsinál, sajnos ez legtöbbnyire csak a hétvége...

Ma már 11:40 perckor az idegeim cafatokban lógtak...Az én gyerekem eddig, legalábbis az elmúlt 5 hónapban (első 3 hónapban talán még nem), aludt, evett, játszott, egészen estig, amikor 8-kor kidőlt. Mondjuk az esti kidőlés hál Istennek megmaradt, de addig...Pár hete, lehet, hogy a fogzás miatt, de fogalmam sincs mikor éhes, mikor álmos, mennyit akar, enni vagy aludni. Felkelés után már 1 órával álmos, pedig egy majdnem 8 hónaposnak, azért bírnia kellene.

Aztán meg ez a folyamatos, nyüszögés, szenvedés, fújtatás, mint egy kiskutya. Eddig olyan napirendje volt, hogy órát lehetett hozzá igazítani, és nagyjából maga alakította ki, én csak a délutáni alvást "állítottam be", de a többi jött magától. Most meg csak próbálom kitalálni mit szeretne. 1/2 12-kor gondoltam éhes, de nem, nem jött be. Az itthon található összes kaját felajánlottam, nem kellett...Álmos volt, úgyhogy most kint alszik, mert most valahogy a sétához se volt erőm, ráadásul este még el kell mennem, szóval kicsit rápihenek.

Remélem ez csak átmeneti és nemsokára újra magára talál.

Ma a gyerek előre is megtett néhány lépést négykézláb. Mint nem rég írtam a mozgás eddig különösebben nem hozta lázba, de azt hiszem, a négykézlábra állással kapcsolatban Ő is érzi, hogy ez most valami forradalmi, ha ezt sikerülne tökéletesítenie - gondolja magában - akkor itt a világ valami egészen más dimenzióban jelenne meg előtte, és végre elérné a rég áhított dolgokat pl. szemetes, a koszos cipők, apa fiókja, CD állvány stb. Az előbbiekből következően most mindent megtesz, hogy minél hamarabb tudjon mászni, és kb. 1000-szer négykézlábra áll naponta és próbálkozik. Lassan elkezdem a fent említett vágyainak a tárgyait elpakolni...

Mostanában, amikor főzök mindig vérben úszik a konyha, de nem a húsok miatt, hanem mert állandóan elvágom a kezem. Ez nyilván betudható az új késkészletnek, amit nemrég vettünk, de biztos a fáradtság meg a dekoncentráltság is közre játszik, illetve annak a zseniálsi tv-ben reklámozott reszelő szettnek, amit férjem nagyanyjától kaptunk. Mindig megfogadom, hogy nem használom többet, de aztán elfelejtem miért is, hiszen ez egyszerű és zseniális...De aztán mikor három ujjamat elvágtam, csak azzal, hogy kivettem a szekrényből, és utána még a konyha legtávolabbi csücskeiből is az apróra reszelt répát szedem össze, akkor rájövök.

Nem főzök mondjuk túl gyakran, de azért van gyakorlatom, nem olyan vagyok mint az egyszeri háziasszony. De le a kalappal azok előtt, akik mindennap főznek, hogyan tudnak rá időt szakítani. Nem is a főzés, hanem pl. a bevásárlás, utána a konyha takarítás stb. Személy szerint nagyon szeretek főzni, de néha bevallom őszintén lusta vagyok, így 1-2 napra előre főzök, a gyereknek meg a jégkockatartós lefagyasztást alkalmazom, amíg csak pépeset eszik. Aztán, ha már darabosat eszik, le kell győznöm a lustaságot...

Ez a kifejezés, akkor jutott megint az eszembe, amikor a férjem megint nem ért haza fürdetésre. (Valamelyik női lapban olvastam.) A virtuális apa az, aki reggel korán megy el, így még nem látja a gyerekét, mert még alszik és este későn ér haza, így már nem látja, mert már alszik. Nálunk, most ez kicsit szerencsétlen szitu is, mert a gyerek kicsit korábban, fekszik pedig kb. 1 hónapja a 8 órát fixen tartotta, de ma már ez inkább 7-1/2 8. Reggel is 7-8 körül kel, és napközben is alszik eleget min. 3 órát (nem az a helyzet, hogy napközben nem hagyom aludni), így nem megy később a fürdetés, 7-kor legkésőbb el kell kezdeni. Ezt, nem sikerül abszolválni a férjemnek, illetve az 5 munkanapból csak egyszer a fürdetést, és kb. fél órát látja minden reggel.

Hogy miért nem? Ez egy hosszú történet. Amikor a gyerek megszületett, éppen előtte pár hónapja halt meg az öccse, így teljesen szét volt csúszva, egyszerűen nem tudott dolgozni. Ez egy borzalmas dolog volt, mindenkit sokkolt a családban, és nem tudom valaha ki lehet-e ezt heverni. A gyerek születése után kicsit jobban ment a koncentrálás, de akkor meg reggel nem tudott elindulni időben, meg nem is sokat aludtunk. Aztán mikor konszolidálódott a helyzet - a gyerek külön szobába került, átaludta az éjszakát - akkor újra megbeszéltük jobb lenne korán indulni reggel és akkor hamarabb haza tudna jönni. De amikor egyszer becsúszik egy este 10 órás hazaérkezés (kizárólag munka miatt), akkor persze nem ment a korán felkelés. Ördögi kör....

Ez tart immár majdnem 8 hónapja...Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyéni cége van, így az, hogy kevesebbet dolgozik, nem igazán releváns, mivel elég ad hoc alapon jönnek a megbízások, és ha egyet visszautasít, ki tudja jön-e helyette új. (Pláne a mai gazdasági helyzetben.)

Megoldást nem nagyon tudok, majd ha a gyerek nagyobb lesz, és később fekszik megoldódik, csak így az első jó pár hónapról lemarad, pedig nagyon vártuk ezt a babát. Az elején még magamat sajnáltam, most már a férjemet, mert látom, hogy őrlődik, pedig mindig megbeszéljük, hogyan tudná átszervezni az életét. Ez részben munkafüggő, de egyéniség kérdése is, a férjem az első randinkról is elkésett...Lehet, akkor kellett volna meggondolni. Most már mindegy, de megérte, a gyerek nagyon aranyos.

Akkor kezdem is egy gyerek témával. Tegnap a kisfiam - 7,5 hónapos - négykézláb, tett hátrafelé 4 lépést. Ami, azért nagy szó, mert Ő inkább intellektuális típus, sokat beszél és nézegeti a könyveit, de mozogni....Hát ez az idő is eljött, azért Őt ismerve még nem kezdek lázas pakolásba. Ráadásul ebbe úgy elfáradt, hogy tegnap este ezután csak a szemét dörgölte és ásítozott.

Sokáig gondolkodtam, írjam, ne írjam, egyáltalán minek nekem blog. Felötlött bennem, hogy legyen babanapló, de megőrülök, attól, hogy a gyerek helyett első szám, első személyben írjak, illetve attól is, hogy a napok egyszerű történéseit leírjam pl. ma sütőtököt ettünk, aztán elmentünk a boltba fél kiló kenyeret venni. Ok, elismerem vannak olyan élethelyzetek, amikor a kisbaba hozzátartozói, barátai kiváncsiak erre, esetleg külföldön él a család egyik fele, a többiek pedig itthon, vagy fordítva, ekkor ez valóban egy nagyon jó információ forrás. Nekünk is van a babáról egy publikus fotóalbumunk, aminek az elérhetőségét a rokonoknak, barátoknak elküldtük, de itt nem akarok fotóval megjelenni.

Persze én is fogok a gyerekről is írni, hiszen melyik anya nem szeret a gyerekéről beszélni, de elsősorban azt a sok hülyeséget szeretném a világra zúdítani, ami nap, mint nap kavarog a fejemben. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy itthon ülök és gondolkodom, de a házimunka, séta stb. közben állandóan jár az agyam, nem tudom más hogy van ezzel.

Ezen kívül olyan dolgokat is szeretnék leírni, ami szintén sokáig foglalkoztat/tott, és ha leírom jobban sikerül majd feldolgozni, illetve egy-két tapasztalat, ami másnak is hasznos lehet pl. szülés, szoptatás.

Nem tudom meddig lesz ehhez, időm, türelmem valószínű addig, amíg nem kezdek újra dolgozni....

Így kezdtem az előbb is...mielőtt elszállt az egész bejegyzés..szóval a mai nap tényleg nem az én napom, és ez a közelmúltban már a sokadik.

De, hogy mi is történt ma megint...Nem indult a kocsim, amikor a gyereket indultam beiratni a bölcsibe, még szerencse, hogy 2010 szeptemberig még van idő. Ehhez tudni kell, hogy a kocsi szinte csak szervizben volt az elmúlt 2 hétben.

Ahogy most belegondolok az inkább vicces, mint elszomorító, hogy a mikrónak a gombjait egy harapófogóval helyettesítem, és fogalmam sincs hány fokon és mennyi ideig mikróz.

Az is inkább önzőség volt, mint jófejség volt a gyerekkel szemben, amikor ma először mentünk a sportkocsival sétálni, hogy jobban lássa a világot...Ahányszor megállt a kocsi ordított, még eddig mélykocsiban csendesen nézegetett. (ok, a cumit nem adtam oda neki.)

Még az apró bosszúságokról: szemünk fénye úgy ripityára tört egy bögrét, hogy bokáig cserepekben mászkáltunk, ami egy kúszó-mászónál nem túl praktikus, a babakocsit nem tudtam tolni egy idő után annyi sár ment a kerekére (köszönet az olaszoknak).

Vannak persze ennél nagyobb tragédiák is az életben, az enyémben is, de erről majd máskor.